Smaragdszem
Galahyr fia Hyrion vagyok, elfendeli családból származom, ott nőttem fel, bár anyám Sirenarban született (Teliadan rehynn családjából) mire én és 2 bátyám született, addigra már Délen élt a család.
200 évesen váltam megtartóvá, apám bátyja tanított eleinte, de csak türelmesen és lassan. Inkább csak hagyta hogy rájöjjek magamtól a dolgokra, és csak visszajelzett, ha ez sikerült. Nyugodt életem volt, tudtam, hogy a harcosok útja nem nekem való. Bekóboroltam keresztül kasul az erdőségeket. Aztán egy éjjel álmot láttam. Elmeséltem mesteremnek, és kiderült, hogy számára nagyon megnyugtató ez a dolog. Sajnos nekem kellett útra kelnem ebből a nemzedékből. 200 évenként visszatért ez az álom a családban, immár kilencedik alkalommal. Hamar megfejtették, hogy az álmodónak indulnia kell a küldetésre, amire a kalahorák hívják. Az álom egyre többször jelentkezett, majd a szerencse kezdett elpártolni a család mellől. Szép fák száradtak ki az erdeinkben, az időjárás szeszélyessé vált. Amikor elindult a kiszemelt, szinte egyik napról a másikra állt helyre a rend. Ezek persze még a születésem előtt történtek. Most én voltam a soros. Persze nem akartam menni. Amit eddig a külvilágról hallottam, az alapján úgy éreztem a biztos halál vár. Vagy ami még rosszabb, a nyomorúságos, szenvedéssel teli, üres és kudarcra ítélt élet. Az előző 8 kiszemelt közül senki nem tért vissza többé. Apám a családi tanács elé vitte a dolgot, de csak olyan szinten, hogy kijelentette: "Fiam, még idén indulnod kell". Indultam is, de nem vitt rá a lélek, hogy elhagyjam szülőföldemet. Céltalanul bolyongtam az erdőben, hetekig nem ettem, a halál megérintett már akkor. Aztán csak zuhantam.. Egy szakadékban tértem magamhoz. Olyan mély volt, hogy a nap sugarai csak délben sütöttek le az aljára. Kiutat kerestem, de eleinte nem jártam sikerrel. Aztán találtam egy Jelet. Egy uscayha nőtt a szakadék tövéből. Jól láttam a helyet, ahol régen egy földcsuszamlás következtében a szakadék pereméről a fiatal fácska a mélységbe zuhant. Ám ott gyökeret eresztett, és utat keresett a fényre. Ennek már legalább 100 esztendeje, a csemete gyönyörű sudár fává nőtt. Elkezdtem felkapaszkodni az ágain, és végül feljutottam a fényre. Azóta is ebből az élményből merítek erőt. A fiatal fácska a szép erdőből a szakadék mélyére került, de mégis elég erős volt, hogy túlnőjön a korlátokon. Elindultam a kikötőváros felé, és Bellin Lomárié, a kikötőváros legöregebb lakója készített fel az útra. Bemutatott néhány embernek, és megtanított a nyelvükre. Pénzt is adott, hogy megtanuljam kezelni. Tavasszal aztán útnak indultam. Ekkor vettem fel a Ferlin nevet, és az emberek világában így ismer mindenki. Yllinorban életem néhány évig, majd az erioni elf kolónia felé vettem az irányt, hogy tudakozódjak tőlük Up-Umbar legendájáról, amiről egyik álomban kaptam némi információt. Csak annyit, hogy ez a kulcs. Az út során több kisebb kalandba keveredtem, majd erionból az elátkozott vidékre is eljutottam, persze ez nem volt szándékomban. Ekkor már ismertem Dendaalt, Salviot, Algort és Medowot. A Caedoni olimpia kapcsán sikerült megismerkednem El Hyallal, aki segített nekem némi komolyabb fegyveres jártasságot szerezni, miután alaposan próbára tett. Ölnöm kellett a próba során.
Ezt követően második erioni tartózkodásunk során ismét "elraboltak" bennünket, csak ekkor nem az elátkozott vidékre, hanem a sinemosi tenger egyik szigetére, ahol Orwellánusok és orkok ellen kellett küzdenünk, hogy Yao-t és az információt megvédjük. Sajnos nem jártunk sikerrel, így Tionhark Nagyúr felkér bennünket egy újabb feladatra: az ork vezért (Birak gal Gashad) kellett eljuttatnunk a fekete erődbe, ahol megszerzett egy fekete lobogót .
Mire mindezekkel végeztünk, úgy éreztem, hogy a külvilágról már többet is tudok, mint eleget. A Lar-Dori varázslók könyvtárában szerencsésen sikerült kideríteni hogy Up-Umbar (azt jelenti hogy új sors) egy város a Sanice hegység lábánál. El is indultunk, ám különféle problémák kerekedtek, így mire odaértünk, egy ostromot átélt város látképe fogadott bennünket. Az emberek látszólag nem foglalkoztak vele, komor hallgatásba burkolóztak. Ekkor derült ki számomra, hogy Achiass, a 7. Rehynn útjára bocsátotta az uralkodót, és visszatért Oilanba. Így aztán a reményeim szinte köddé váltak, hogy megtaláljalak, hiszen Yneven bárhol.. Medow megkért bennünket, hogy kísérjük el Tarinba, ha már itt vagyunk. Ott tudtuk meg, hogy Gul' Dan teste fogságba esett, lelkét a lélekhívók idézték vissza. Medow megkért bennünket, hogy segítsünk a vezére kiszabadításában. Akkor persze még nem tudtam, hogy ez lesz életem legfontosabb eseményeinek egyike.
Visszafelé úton ismét betértem az Achiass házhoz, hogy információkat cseréljünk. Ők is megbíztak a küldetéssel, majd hajóval Erionba indultunk, ahol az Erioni herceg szintén ugyanezt kérte tőlünk: Győzzük le a Kurunt, aki lassan isteni hatalomra tesz szert, és Eriont is fenyegeti.
Hadsereget szerveztünk a hegyvidék lakosságából, és megindultunk a kurun ellen. Démoni seregek, aquir varázslók, élőholtak vártak bennünket. A sereg némi kalandozói támogatással harcolt a felső síkon, hogy a kurun minél több erőt legyen kénytelen felvonultatni. Eközben a másik csapat (10-15 válogatott kalandozó) alászállt a barlangokba, és szemtől szemben küzdött a kurunnal. Végül a kyr álomkristály felismerése és elpusztítása olyan szinten tette tönkre a kurun képességeit, hogy a vele harcoló arkangyal egy csapással megölhette, majd a csata elesett hőseit feltámasztotta, Veled, Guldannal és Volkovval egyetemben. Ekkor egy sötételf lépett elő, és kilőtte a halálos vesszőt.
Oidilé arany uscayha magja mentett meg a biztos haláltól. Vagy a jel, amit hordozol ;)
Rannienn ekkor elmondta a feladatomat: elő kell készíteni az elf nép egységét, különben semmi esélyünk a hamarosan kitörő háborúban. Ezt ekkorra már én is tudtam, és azt is sejtettem, hogy tevékeny szerepem lesz a dologban. A déliek még nem fogadnának el királynőjüknek. Engem már kineveztek "utazó nagykövetnek", és az erioni kolóniával már sikerült is bizonyos politikai eredményeket elérnem. Tudom, hogy Ők Téged is elfogadnak, így fontos közvetítő szerepük lehet a későbbiekben.
Délen nehezen fogadják el a várakozás idejének végét. De a bölcsek tudják, hogy az időt nem mi határozzuk meg. Ha jókor felismerjük, felkészülhetünk rá. Ha nem ismerjük fel, elvesztünk.
Rannienn magánál tartja lelkem egy darabját, mert ezek az információk nem juthatnak az ellenség kezére. A Terdt tanács úgy hiszi, hogy a sötételf sikerrel járt. az lemúlt 6 évet ők elvesztették, mi viszont nem. A szövetség már kezd összeállni....
A kalahorák segítségével talán nem teljesen reménytelen az ügyünk.